Házirend

Pizsi Vendégház bejárat

Pizsi Vendégház Házirendje

MÁR KÉT FŐ FOGLALÁSA ESETÉN IS AZ EGÉSZ HÁZAT ADJUK, (nem csak egy szobát)!​

A HÁZIREND a szálláson tartózkodó valamennyi vendégre vonatkozik!

Azért, hogy biztosítsuk az Ön kellemes pihenését és elkerüljük az esetleges félreértéseket, szeretnénk, ha megismerkedne házirendünkkel.
A szálláshely lefoglalásával magától értetődik, hogy a vendég elolvasta, megértette és elfogadta a házirendben foglaltakat.
A házirend be nem tartása a foglalás lemondását és az egész összeg megfizettetését vonja magával, tekintet nélkül a szállás korábbi elhagyására.

• Érkezéskor a vendég köteles a tulajdonosnak átadni az adatfelvétel miatt a személyes dokumentumait (személyi igazolvány, lakcímkártya), és a helyszínen fizetendő fennmaradó összeget. Vendégeink a szobákat csak a teljes részvételi díj kifizetése után foglalhatják el. Abban az esetben, ha úgy döntenek, hogy az itt tartózkodást előbb szakítják meg, nem áll módunkban a pénzt visszafizetni. Ha a járványügyi szabályok megkövetelik, a vendégek kötelesek megmutatni a védettségi igazolványukat vagy az erre kifejlesztett mobilapplikációban az oltásról szóló igazolást.

• A Vendégházba háziállat nem hozható!
• A vendégek a tisztaságot kötelesek megőrizni.
• Kérjük a szálláshely épületeit, eszközeit rendeltetésszerűen használni, a tűz- és balesetvédelmi szabályokat betartani.
• A szálláshelyen este 22.00 órától, reggel 8.00-ig hangoskodni a szomszédok nyugalmát megzavarni szigorúan tilos.
• A szállás területén okozott kárt a károkozó vagy annak törvényes képviselője köteles megtéríteni.
• A szálláshely területére behozott személyes értéktárgyakért (pl. ékszer) felelősséget nem vállalunk.
A vendég köteles vigyázni a személyes holmijára és értékeire, amennyiben a szálláshelyen hagyja őket, vállalja a felelősséget az esetleges eltűnésükért. Ez a felelősség a tulajdonost nem terheli. Amennyiben elhagyja a szállást, kötelező bezárni az ajtót és az ablakokat.
• Megkérjük, hogy őrizzék a bérelt szálláshelyet és finoman viszonyuljanak a bútorokhoz, a szállás belterében és külterében található berendezéshez.

Nem megengedett kivinni a beltéri bútorokat, berendezési tárgyakat.
• A szálláshely belső és külső részébe szigorúan tilos beengedni olyan személyeket, akik nem használói annak a szállásegységnek. Amennyiben a személyzet észrevesz olyan személyeket, akik nincsenek regisztrálva vagy nincsenek bejelentve a foglalás során, akkor a nem regisztrált személyeknek is ki kell fizetniük a szállás díját.

• Dohányozni csak kültéren szabad!
• A szálláshelyen, 18 éven aluli vendégek szeszes italt nem fogyaszthatnak, nem dohányozhatnak!
• A talált tárgyakat kérjük leadni a szálláshely vezetőjének.
• Balesetről, vagy egyéb rendkívüli eseményről a szállás vezetőjét azonnal tájékoztatni kell.

A vendégházban (beleértve a hozzá tartozó kertet is) bármilyen okból előforduló balesetért minden vendég saját maga vállalja a felelősséget, a vendégházat minden vendég saját felelősségére használja.

• Az érkezés legkorábbi időpontja 15:00

• A távozás napján kötelesek a szálláshelyet elhagyni 10:00-ig azért, hogy ki tudjunk takarítani és megfelelően előkészíteni a házat az Önök után érkező vendégeknek. A szállást, amelyet lefoglaltak, olyan állapotban kell elhagyniuk, amilyenben az érkezésükkor volt – rendben és sértetlenül.

• Havas és jeges időben a vendégház külterületi részei csúszóssá válnak, ezért csak saját felelősségre vehetőek igénybe.
• Amennyiben a foglaláshoz tartozó távozási időpont előtt hagyja el a vendég a szállást, ebben az esetben is a teljes lefoglalt időtartamra vonatkozó díjat kell megfizetnie. Továbbá ha a foglaláshoz tartozó legkorábbi érkezési időpont után érkezik a vendég, ebben az esetben is a teljes foglaláshoz tartozó szállásdíjat kell megfizetni.

• A szállásról kizárható az a személy, aki:

o bűncselekményt vagy szándékos rongálást követ el;

o saját vagy más testi épségét veszélyezteti;

o 22.00 és 8.00 óra között a pihenni vágyó szomszédok nyugalmat zavarja.

A tulajdonos jogában áll lemondani a szállást, ha a vendég nem tartja be a házirendet, és ha megbontja a békét.

Havazás, és jeges időjárás esetén nem tudjuk a teljes ott-tartózkodásuk idején biztosítani a csúszásmentesítést, mert a vendégház önálló jellege miatt nem tartózkodunk ott. Ebből kifolyólag a csúszásmentesítést, ha arra a vendég részéről igény van, a vendégnek saját magának kell megoldania, amihez az eszközök a vendégházban rendelkezésre állnak.

A vendégház bejáratai kamerával megfigyelt területek. Az elektronikus megfigyelőrendszerek üzemeltetésének célja a vagyonvédelem, a vagyon elleni jogsértések megelőzése és felderítése, továbbá annak ellenőrzése, hogy valóban az arra jogosult vendégek veszik igénybe a vendégház szolgáltatásait.

Lemondási feltételek: foglaláskor a szállás díjának 50%-át kérjük elutalni előlegként, ami lemondás esetén kötbérként szolgál.

A házirend által nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó jogszabályai az irányadók.

Minden reklamációt akkor veszünk figyelembe, ha azok a tartózkodás ideje alatt vannak jelentve.

Kérjük, hogy javaslataival, kéréseivel forduljon a szálláshely vezetőjéhez.

Kellemes pihenést kívánok!

A Pizsi Vendégház üzemeltetője: Szabóné Juhász Bernadett
Szálláshely szolgáltatási tevékenység nyilvántartási száma: 122/2019. Gyöngyössolymosi közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Mátraszentimrei Kirendeltsége
NTAK reg. szám: MA19005001